Befejezetlen lettem – szóbeszéd
Szente B. Levente verse
(ha a földi pokol befejeződik, bűnhődni a menybe megyünk, vagy fordítva – elölről mindet)
valamiféle legfelsőbb
tudás nélkül
saját hiányérzetem írom körül ahogy látom érzem legbelül miként
minek miért kéne álomigék által halni meg
egyre azt kérdezem amikor az eltűnés veszélye fenyeget
szerelmet formálj nekem az idő porát csókold s jó utat másmilyent adj égi-földi terített asztalt ágyat vetettet én gyarló
nyelvem alá szépigaz disztichont
ah – nézd csak
virág világ fűszál-lépteink alatt
szőlőlugas nőtt körénk napfényes meztelen csillagtestünk izzadságán gyöngyházfényű lepkék
köd-sziták leple szememre hull pókháló közé kerültünk édesem elmecsapda kiszámított geometria azt mondtad
tam-taram-tam-tam-tam-tam
ragyogsz az éjben ébenfekete éden esténként hallani véled másik én-önmagad
mitől szabadulnál mond
kitervelt kopott kőkockáknak születtünk – idegvégződéseink
műgyökér angyali hajszálér árnyék odvas dóm-gótika a lélek-mennyeknek őrzői vigyáznak ránk sasszemű szolgák s jó urak
alkonyodik e napokban
látlak – ölelő karjaidban szembe jön mind aminek értelme van vagy nincs
beszédem elfelejtheted tán te is tudod
egy számodra ismeretlen nyelven jó ideig hallgatni fogok Istennel ha ellenkezel alázattal tisztelettel tedd
égő csipkebokor és fa leszünk újra évgyűrű-könyv majd koronás földgöröngy-krisztustövis ezüst-aranyért nem eladók újra és újra megismétlődik az ismerős az ismeretlen
rovátkák tüzes agancs-testén lüktető vad dallamként
szűntelen szeretlek döntésedtől függetlenül kívánlak te édes kín befejezetlen világ jön egyre jön felénk szállunk lebegünk szóbeszéd sárkányszívem szerelemkönnye oldja fel
vagy az se azt suttogják a kövekre írt betűk
valamiféle legfelsőbb
tudás nélkül
hadd elmélkedjenek rajtunk bolondok bölcsek mandarinok
Karjaimban táncoló szélre
Szente B. Levente verse
„Hogy a viharral, e zsarnokkal,
Élet-halálra vívjanak.” Petőfi Sándor: A FELHŐK
1
lelkünkben kitágítottuk immár minden hordók falát észre sem vettük hogy túl glóriás abroncsokon Isten már nem visel ruhát
milyen szomorú
milyen szomorú – jó ideje nem ismerjük egymást se itt se odaát
néma üvöltés ráz
rezgő mámor minden ütőér-ecsetnyom
kár tagadni azt ki bennünk él ki későn kel s korán hal
2
itt csak a sebek képesek az emberi beszédre
a színész már minden létező szerepét eljátszotta de mivégre
máj és disznó és tyúk mindegy az – így tartja a mondás szélkakas kukorékol
zúg a szél vihar jön az istenek nyelvén üvölt bemocskoltuk a távolságot
hiába mondtam égtől a földig szeretlek nem értettél sohasem
penészzöld álmok üldöznek
fák énekelnek vagy a kivágott törzs-koponyák jaja kisért –
sikolt a gálya Ápisz-bika nyaka még mindig leszegve izzadságcseppek vérszagos csöndje csak ágyútöltelék
tudom mit tettél a világok kezdetén álltam már a múlt fekete prófétái között
káin-ábelek vére csörgedezik ereinkben tagadni minek
ha majd bevont vitorlákkal
tótiszta szemedbe innen megmenekülök
tárd ki karjaid
tárd ki felém mikor a karjaimban táncoló szélre többé nem gondolok
3
tudom
Kund és Catullus tettei között semmi különbség hiszem
vagy tán már azt se
Emlékezzünk Debreczeni Tiborra és Elek Gyulára!
Megadatott nekem, hogy Tibortól a ravatalnál elbúcsúzzam, ezúttal néhány személyes élménnyel szeretném kiegészíteni:
Tanárunk Debreczeni Tibor 1928. október 12-én született. Izgalmas év volt.
Ekkor jelent meg Tóth Árpád Lélektől lélekig című verseskötete
„Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!”
Ettől az évtől nők is indulhattak az olimpiákon.
Az év elején vetette papírra József Attila Istenem című versét.
„Dolgaim elől rejtegetlek,
Istenem, én nagyon szeretlek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
segítnék kiabálni néked.” (...)
Ebben az évben leplezték le Kossuth Lajos szobrát New Yorkban 120.000 ember előtt.
Alexander Fleming ekkor fedezte fel a penicillint.
Az év zenei szenzációja, hogy Párizsban bemutatták Maurice Ravel Bolero című művét.
Tibor ugyanabban az évben született, mint Bacsó Péter, Kornai János, Hankiss Elemér, Domokos Géza, Szécsi Margit, Bara Margit, Juász Ferenc, Sinkovits Imre, Pernye András.
Első és talán legszebb képem Debreczeni Tiborról, amikor az irodalmi színpadi próba után, a Szentháromság téren kilépett a kapun Ági kislányával és kézenfogva indultak hazafelé. Tekintetem a kolesz sarkáig kísérte őket.
Ezt az érzést én is megélhettem már felnőttként, mikor fiammal kézenfogva sétálhattam.
A gyönyörű színpadi éveket most nem részletezném, ezt Torma Mari és Tibor is magas színvonalon már megtették írásban is.
Viszont Színpadunk oszlopos tagja, egyetemi évek alatt legjobb barátom Elek Gyula is most fejezte be földi életét. Gondoljunk rá is a legnagyobb szeretettel!
Vele adtunk műsorokat a kollégium évfolyamain. Nagyon jól zongorázott. Egy poénjára most is emlékszem. Mondd a közönségnek a felénél, hogy „Eddig 10 üveg sör”.
1971-ben a a még külföldön is fergeteges fogadtatásban részesült Weöres műsorunkat követően behívatták Gyulát Színpadunk vezetőjét a Műszaki Egyetemre és az egyetem KISZ titkára Risztics Péter közölte vele, hogy figyelik Debreczeni Tibort és a csoport munkáját és nem szeretnék, ha a hatalom megdöntésére irányuló politikai problémák adódnának. Gyulával megigértették, hogy ezt nem mondja el senkinek. Csak nekem mondta el.
Most Karinthyval szólva „Elmondom hát mindenkinek”. Vagy a jó rabbit idézve, „Lássátok, hogy kikkel voltunk körülvéve”.
„Legyünk tárgyilagosak” – mondta mindig édesapám. Azt is el kell mondanom, hogy amikor Gyulával együtt előadtuk az orosz filmparódiámat, a bolgár diáktársaink feljelentettek a követségen. Váczi István a KISZ Központi Bizottságának első titkára, aki korábban szintén kollégista volt, lejött a kollégiumba és a büntetésül csak azt kaptam, hogy a kollégium igazgatója előtt meg kellett igérnem, hogy nem adom elő többet a paródiát és folytathattam egyetemi tanulmányaimat. Akkor éreztem Elek Gyuszi aggódó, baráti szeretetét.
Vilka és Tibor generációjának megharcolt élete váltotta meg a mi, vagyis a tanítvánaiknak viszonylag nyugodt, eddig harc- és világégés mentes, de fojtogató hazugságokkal körülvett életét.
Az 1956-os forradalomról szóló Tetemrehívás című, Tibor által összeállított műsort 2004-ben Frankfurtban 110 néző előtt adtuk elő. Katartikus élmény volt. Közöttük több olyan forradalmár nézte, aki harcolt Budapesten. Az előadás végén a döbbent csendet kb. 8 perces taps követte, az emberek felállva ünnepeltek. Már kínosan, de boldognak éreztük magunkat. A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban, Debrecenben, Csongrádon és kétszer Budapesten volt a folytatás. Sokat tanultam mesteremtől lelkesítő előadásmódból, szerénységből.
Tibor atyai jóbarátom volt, függetlenül ettől Vilka pedig Láng Juditot pótleányává fogadta.
Egyszer kifejeztem hálámat Tibornak és Vilkának, hogy a kora középkori szanszkrit irodalom kerítőnőjét Vikarálá-t is meghaladó profizmusukkal új értelmet kapott életem Judittal.
Tibor válasza: - Öcsi! Neked se legyen jobb!
Később naplójában már kedvesebben fogalmazott: „Mi, akik régebbi idők óta külön is szeretjükJuditot és Csabát, ugyancsak drukkolunk nekik; sikerüljön ez az öregkori együttélés. Megérdemelnék.
Hálával tartozom a sorsnak, hogy Mesterem a „És ki az a Pál?” című önálló estjének TV felvétele előtt megkért, hogy rendezzem a monodrámáját. Az utolsó próbán azt kívántam magamban, csak meg tudja ismételni! Felülmúlta. Felkavaró lelki és szellemi felemelkedésben volt részem, őszintén és lélekből hangzó mondatai átjöttek a média falán. Ritkaság. Akkor éreztem meg, hogy tanárunkból mekkora színész lehetett volna.
Amikor kiderült pár hónapja, hogy a Mari által tervezett Ady műsorban Tibor már nem szerepelhet, odasúgta a fülembe: Csabám! Ha előadjátok, mondd el az öreg Kúnnét.
Ady Endre: Az öreg Kúnné
Tíz gyermeket hozott világra,
Küzdésre, búra, de vitézül,
Szalmás tetőjü kunyhójában
Az öreg Kúnné halni készül.
Benn az ember göthöl a padkán,
Tüdőjének, mint a rossz sípnak,
Meg-megcsuszik lélegző hangja.
Künn vad, téli szelek sivítnak.
Két elviselt, nyomorult ember
Nézi egymást kínnal, haraggal
S meglegyinti a szalmás kunyhót
Szárnyával az ős végzet-angyal.
Sohse örültek s itt maradtak,
Gyermek-haduk fut elszéledve
Szerte e szomorú világban
S ím, kiszáradt életük nedve.
Kunyhó, olaj-mécs, munka, éhség,
Gyermek, rongy, szégyen és a többi
S végül a legnagyobb parancs jött:
Tessék a tüdőt kiköhögni.
Az öreg Kún a multra gondol,
Eszébe jut a lakodalma.
Ölni szeretne. A mécs pislog
S a vénasszony ránevet halva.
Cserna Csaba
