A Búvópatak decemberi számának tartalmából


 

 

Fények bújnak

tigrises házak születő melegéhez,

zsolozsmázik a reggeli csend,

és néha eljutnak

botló szavaink

harangok ünnepes sátorához - írja Szűk Balázs a Néha megérkezünk című versében a Búvópatak polgári, kulturális és társadalmi havilap decemberi számában, melynek keretét a karácsonyi ünnepkör adja, ahol megjelennek hagyományaink, a magyarság ősi szokásai és hitvilága, összekapcsolódva egyházi ünnepeinkkel. Jóllehet az aktuális szám az advent szellemi légkörében szerkesztődött, segítve az ünnepre való ráhangolódást, azért nem hagyhatók ki azok az írások sem, amelyek bemutatnak olyan történelmi- és élethelyzeteket, amikor az ünnepvárást tragikus körülmények árnyékolják be.

     Lukáts János Város a völgyben című írásában az 1956-os forradalom utáni leszámolások legvéresebb sortűzének, a salgótarjáni sortűznek az áldozataira emlékezik. Ezen a téren – úgy beszélik – majd négyezer ember gyűlt össze azon a decemberi napon. Jobbára nők, gyerekek, férjeik és apáik érdekében. A fogvatartottak szabadon bocsátásáért gyűltek össze. Velük szemben fegyveresek, magyarországiak és megszállók, akiket „hívtak magyarok ellen segítségül”. A rádióban már elhangzott a vészjósló fenyegetés: – „Mától kezdve lövünk!” – Talán a Város lakói tudják (talán ma már tudják), hogy valójában mi is történt azon a napon az (akkor még Megyeháza) téren. Nem a legendát, nem a bizonytalant. Bár a legenda tovább él, mint a valóság, és idővel átszínezi a szóbeszédet. Hanggránát robbant a tömegben, sortűz volt rá a válasz, magyarországi fegyveresektől és megszállóktól. A menekülők a hátukba kapták a golyót, a vér felfröcskölt a házfalakra, a faágakra, a padokra, a gyermekhomokozó szegletkövére. A holtak számát közel félszázra becsülik, a sebesültekét a sokszorosára. A szóbeszéd úgy tudja, hogy akik kórházba szállítás után haltak meg, őket nem számították a sortűz áldozatai közé.”

     Petrozsényi Nagy Pál Karácsonyi történet című elbeszélése a Ceausescu-korszakban játszódik Erdélyben, és úgy végződik, ahogyan egyikünk sem szeretné, de tudnunk kell róla, hogy létrejöhettek, létrejöhetnek ilyen tragikus élethelyzetek is. „Cingár, egérképű fiatalember volt. Amúgy csendes, jámbor műszerész, aki sok más fiataltól eltérően sohasem lázongott. Ez pedig nagy szó, mert Ceauşescu elnök impériumában már nemcsak a fiatalság, hanem az egész ország csikorgatta fogát dühében. Magyarán rityegett-ro­tyogott, na nem, mint a tűzhányók, csak úgy pianóban, mint a puliszka, mely legfeljebb puk­kan, de sohasem robban, ugyebár. 1987 december elsején dermesztő hidegre ébredt a városka. Olyan kegyetlenül fújt a szél, hogy csak az merészkedett az utcára, akinek halaszthatatlan dolga volt. Gyulai mester és fia, Aladár aznap egy ágyba feküdtek le aludni így melegítvén egymást, ugyanis a lakásban nem lehetett több 8 foknál.”

     Ezzel a tartalommal éppen ellentétes hatású Farkas Judit Karácsony című novellája, amelyben arról esik szó, hogy a tragikus élethelyzeten is felül lehet emelkedni a hit és a szeretet ereje által. „Maga sem értette, miért van az, hogy gyermekkorából csak a fehér karácsonyokra emlékszik. Az állomáson áthaladó vonatok tetejét vastag hósüveg takarta, a vágányok között a váltókezelők és a málházó szórták a havat. Karácsony reggel édesanyja ünneplőbe öltöztette, és a havas úton elindultak a templomba. A kis falusi katolikus templomban az orgona előtt volt a helyük. Kingának az az ének tetszett a legjobban, amely a ’betlehemi hercegecskéről’ szólt.”

     Betlehemnek mezeje

      még ködben áll

      a születés másnapján

      hajnalok hajnalán

      ám ama befogadó

      hajlékban/istállóban

      Mária már szoptat

      József se tétlen

      éppen farigcsál

      míg cuppog a tej

      a kisded pici száján

      mit sem sejtéssel

      hogy lészen tanító

      majdan szabadító […] – írja A születés másnapján című versében Saitos Lajos.

Szutrély Péter régi útinaplóiból azt a fejezetet osztja meg az olvasóval, amikor 1984-ben a szentestét Rómában töltötték. „Kilenc órakor már a Szent Péter templom előtt állunk. Nagyon szigorúak a grappát érezhetően kedvelő rendőrök. Azonnal kiszúrják az apró bicskámat, visszaküldenek vele a buszhoz, ott kell hagynom. A bazilikában csend van, telnek a sorok, jó helyünk van középen, ott, ahol a pápa fog bevonulni. Éjfél. Felzúg az orgona, kigyulladnak a fények, és belép II. János Pál. Körülnéz, egy bólintással üdvözli vendégeit, azután elindul az oltár felé. Egy méter sincs közöttünk. Karol Wojtyla nagyon hasonlított az édesapámra. Ahogy rám néz, szemében a nyugalom mosolya, már tudom, hogy igaza van. „Ne féljetek!”

„[…] majd megint állunk a bölcső mellett,

rózsából szőtt ingben, csavargó gyerekként,

 

valamit igazítunk a szalmán,

kezdjük elölről karácsonykor Jézussal és Máriával,

 

magára hagyjuk az istállót, az alvó teheneket,

mint a venyigék piros ujjaihoz kötözött nagyapánk.” – írja Tönköl József a Lasponyát eszünk című versében.

      Ádám Tamás készülő regényéből közöl egy részletet a lap Turistaszalámi, forralt bor címmel. „A Westend felőli oldalról indul a vonat, de mire odaérünk, már csak a farpofáját látjuk, a következővel megyünk. Télies időben is szép a Dunakanyar. Leszállunk Zebegény állomásán, nagyon régen jártam erre. Itt élt és alkotott Szőnyi István festőművész, múzeum őrzi az emlékét. Rengeteg képén szerepel a táj, az emberek. Azonnal elénk jön a Havas Boldogasszony templom, a dombról integetünk neki. A kis ösvényen nem megyünk sokat, a Kálvária-kápolna és a mellette lévő kálvária megállít.”

     Bobory Zoltán elgondolkodtat minket a Mit nekünk!... című írásával. „Mit nekünk béke, szeretet, hűség, hit, mit megmaradásküzdelem, sorskérdés, létveszélyeztetettség. Járjuk a magunk zsákutcáját, oda-vissza csillogó-villogó kirakatok között. Hol esőben, hol napsütésben, de mindig sötét szemüveggel az orrunk hegyén. Igyekszünk peckesen járni, de botladozva és bizonytalanul lépkedünk, mint aki nem lát annál tovább. Kifogyunk a szavakból. A fogadkozások, a hitegetések, az ígérgetések kifejezéseiből. Aztán újra kezdjük.”

     Tusnády László dolgozatában Bartók Béla legnagyobb és legjobb török barátjára, Adnun Saygun zeneszerzőre, néprajztudósra emlékezik, akivel Anatólia pásztorainak, yörükjeinek népdalait rögzítette a Mester. „Aggokat és gyermekeket kérnek, hogy énekeljenek, zenéljenek. Ó, mennyire nem akartak énekelni az asszonyok. Ének-titkaikat őrizni akarták. Kincseket rejtettek, és kincseket vittek el magukkal. A lélek bensősége volt a fontos. Az egyszerű nép élete és művészete egy volt. Amint közössége felbomlott, harmóniája szétzilálódott, lélek-drágagyöngyei is az űrbe, az örök veszendőségbe készülődtek. Ó, mekkora feladatuk volt és van azoknak az értékmentőknek, kik szinte az utolsó pillanatban rögzítették és rögzítik, amit még lehet: a kincsekre kufárok is „vadásznak”: a török népzene ügye bizony messze van attól, mint ahogy a két jó barát azt hajdan megálmodta.”

 Berg Éva Mária Apámról című műfordításával Tatjana Tolsztaja prózáját ismerhetik meg a Búvópatak olvasói. „Ők már öregnek ismerték meg, azt gondolták, nagyapó, de én tudom, milyen volt fiatalnak: gyors, erőteljes hangú. Emlékszem, hogyan nevetett az ünnepi asztalnál vörösboros pohárral a kezében fiatal, jókedvű barátaitól körülvéve. Emlékszem, amint odaült az ágyamhoz elalvás előtt, s mesélt nekem arról, hogyan is van berendezve a világ. Az elektronok pályájáról. A hullámokról és részecskékről. A fény sebességéről. Arról, hogy a fény sebességénél nem repülhetünk gyorsabban, mert a testnek tömege van, és ez a tömeg együtt növekszik a sebességgel a végtelenségig. A testnek nem sikerül, ami a fénynek igen. Én tíz éves voltam akkor, és azt kérdeztem: jó, de miből készült a világ? Miből csinálták? Mintha lehetne válaszolni erre. Apám beszélt a gravitációról, az energiáról, a relativitáselméletről, a tér görbüléséről, erőkről és mezőkről, de nekem ez nem volt elég. Nem arra válaszolt, amit akartam. Miből készítették a világot?”

     Az OLVASÓLÁMPA rovatban Petrőczi Éva két könyvet is ajánl a karácsonyfa alá (Jelszó: Pozony), A tűz igézetében címmel Bakonyi István Benke László legújabb verskötetét mutatja be, Baán Tibor pedig P. Gábor Mózesnek a Kairosz Kiadónál Magyar misztérium címmel megjelent könyvére hívja fel az olvasó figyelmét (Ablak az égre). „A könyv címe fénylő távlatokat nyit: ablakot az égre.  Felhőkre és viharokra. A magyar történelem évszázadaira. Kiindulópontja a kezdet szakrális ideje. Emese titka, álma, a törzsszövetség homályba vesző jelenetei. A drámai távolságot, amely a magyarságot önmagától is elválasztja, a szellem erejével kell legyőzni. Közelebb hozni, nem csak értelmünkhöz, hanem szívünkhöz a múltat, amelynek tanulságait egyik nemzedék adja át a másiknak. A titok neve: magyar misztérium. A könyv írója, akár a kódexíró szerzetesek, ezt a misztériumot kutatja, s ha egyetlen szóval nem is tudja megnevezni, mert ez lehetetlen, de mozzanataiban mégis felmutatja, mint az elveszített Ideát, mint sorsot, történelmi küldetést, mert ahogy az egyes ember sorsfeladattal születik a világra, úgy a népeknek is van elrendelt küldetése, feladata, amely része a világtörténelem beláthatatlan küzdelmeinek.”

A megidézett, és más prózai műveken kívül rendkívül gazdag „versanyag” teszi teljessé, széppé, érdekessé a decemberi számot. Olvashatjuk: Kárpáti Kamil verseit (Kis vers karácsony táján, Egy karácsonyfa halála), Saitos Lajos versét (Találkozás), Kaiser László versét(Életet okolva), Aknay Tibor versét (Ha fázol), Németh István Péter versét (Az útizsoltárokból) és Kerék Imrével közös Georg Trakl műfordításokat (Megdicsőülés, Szülőföldemen), Balajthy Ferenc versét (Mégis tovább él, dobog), Simek Valéria verseit (Hozzájuk bújsz, Szűkszavúan, Az idő a part) és Szűk Balázs versét (Belőled ásom ki).

A címoldalon Gera Katalin szobrászművész domborműve (Anya gyermekével) látható.

 

*

 

A Búvópatakot keressék az újságárusoknál!

Aki pedig szeretne a lapra előfizetni, kérésre csekket küldünk. Az éves előfizetési díj nem változott, postaköltséggel együtt belföldön 5000 Ft, külföldre 5000 Ft + postaköltség. Átutalással a Búvópatak Alapítvány 10918001-00000012-93920004 számlaszámára kérjük teljesíteni az előfizetést, megjelölve a pontos nevet és lakcímet is, ahová postázni tudjuk a folyóiratot!

Lehetőség van arra is, hogy - a készlet erejéig - egy-egy példányt vásároljanak meg, a lap ára 560 Ft + postaköltség.

Azoknak a külföldi olvasóinknak, akik a magas postaköltség miatt nem tudják megrendelni a Búvópatakot nyomtatott formában, 5000 Ft befizetése ellenében villámpostán megküldjük az aktuális lapszám elektronikus változatát. Az előfizetési díj befizetéséhez szükséges adatok:

Búvópatak Alapítvány

IBAN szám: HU62 1091 8001 0000 0012 9392 0004

BIC (SWIFT kód): BACXHUHB.

Ebben az esetben kérjük a név megjelölése mellett megadni az e-mail címet is, ahová várják a Búvópatakot!

 

Elérhetőségeinek:

Postacím: 7400 Kaposvár, Somssich P. u. 11-13. I/12.

Telefon: (82) 310 656

HONLAP: www.buvopatak.hu

Villámlevél: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Szeretettel a Búvópatak szerkesztősége

 

 

 

 

Kiegészítő információk