Sarusi Mihály: Októberi napló

 

- a pesti fiúk GYURCSÁNY, TAKARODJ! nótájára -

 

 Vasárnap este az almádi Pannóniában sokunk torka elszorul a veszprémi Pannon Várszínház ötvenhatos emlékműsorától, mely (jelképeivel)  érzékeltet valamit a kommunista zsarnokságból, valamennyiünk szabadulásvágyából, a Szabad Magyarország ötven évvel ezelőtti lemészárlásából.

 

Hétfőn reggel irány Pest, az Írószövetség ünnepi közgyűlése.

A zalaegerszegi buszon az idősebbek hangosan szidják Gyurcsányékat: maguk is bevallják, hogy lopnak, csalnak, hazudnak! Középkorú férfi, előtte két kisgyermeke ül, még hogy szívja a fogát: „Meddig kell még ezt hallgatnunk?!”. Meddig, meddig.

A pilóta megjegyzi: kérdés, hogy este vissza tud-e jönni, mert a Kossuth-tér tegnap esti kiürítése miatt a gazdák bejelentették, körbezárják a fővárost.

Az írószövetségi ünnepségig van egy kis időd, emlékútra vetemedsz.

Corvin köz, melynek a szomszédságában, a körúton szemben kellemes napokat töltöttél Öcsiéknél, apád háborús barátjánál, ahol vidéki suhancként a harcokat átélő pesti cimborád élményeivel szembesülhettél.

Apád is járt erre ötvenhatban, zsinóros bundájában óvakodott végig a pesti utcákon… a Békéscsabai Fodrász és Fényképész Ktsz munkástanácsának elnökeként? Magánemberként? Valamit be kellett szerezni… családnak, szövetkezetnek? Vagy hogy előkészítse Amerikába szökésünket? Először fiatal férfiként Konstancából ment volna világgá, hogy emberhez méltó módon élhessen (idehaza iparos segédként semmi esélye nem volt saját üzlet nyitására), másodjára 1956-ban indult volna, velünk, feleségével, három gyermekével, ám édesanyánk semmi kincsért el nem hagyta volna édes-nyomorult hazánkat… (Volt mit tanulni apánktól; anyánktól az iskolában tanult Szózat előtt azt is, amit Vörösmarty így ír körül: Itt élnek, halnod kell.)

Corvin köz, VIII. kerület, Józsefváros, az Üllői út és a Ferenc körút sarka, átellenben a Mária Terézia (Kilián) – Maléter – kaszárnyával. A Kilián tövében – ünnepmentes - hajléktalan-fészek; Hajléktalan-Magyarország; Magyarország, kilakoltatva.

Apádék hol így, hol úgy hívták.

A mozi falán körben a hősök, hősi halottak emléktáblái. „…Kócos, Pufi, Kéksapka és a többi névtelen hősnek, akik meghaltak, de előbb megfizettek érte! Corvinista bajtársaitok.” Naponta fölgyújtottak néhány tankot. A moziban reggeltől estig ötvenhatos filmek. A mozi előtt, a közben: ünnepély ünnepélyt követ napestig. Ki-ki csapata – egysége – (szervezete) képviseletében. Külön, külön.

Azt mondják, akkor sem volt egység a Corvin közben, a Práter utcában, a Kisfaludy utcában.

Ki-ki a maga szakállára – a szabadságért?

A Kisfaludy utcában 1956-os mintájú, magyar címeres ruszki tank, a ruszkiktól zsákmányolt, vagy a mieinktől kapott páncéltörő ágyúk, miegyebek. Mindaz, amivel meg lehetett állítani a Corvin köznél az Üllő, avagy Buda felől közelítő páncélosokat.

A Kossuth-címeres tankon csapat fölkokárdázott, föllobogózott, fölkarszalagozott gyermek. Játszanak. Alattuk boldogan – arcukon nem kis megilletődöttséggel - fényképező szüleik.

Szabadság.

Szabadság, szerelem. Jövendő.

Magyar élet.

Könny.

Vér.

2006. október 23.

Ünnep, emlékezés.

A Corvin köz sarkán – végig a Belváros utcasarkain – rendőrök téblábolnak.

Bocskay ruhás öreg harcos a Corvin közi emlékezők közt. Fekete öltönyös cigány férfi karszalaggal – meggyötört (Amerikát látott?) arcán könnycsepp gördül végig az Isten áldd meg a magyart alatt. Hány ruszki tankot lőtt ki egymaga, hogy bizonyítsa: nem akármilyen magyar ő is?!

A legjava.

A legjava örök semmibe vett.

A Corvin közben végre szabad lehetett.

A Szabadság Krónika című évfordulós kormányzati kiadványt, szintén kormányzati Forradalmi kalauzt, lyukas nemzetiszín karszalagot, lyukas zászlócskát osztogatnak fiatalok. Ha az Írószövetségben meglátják a karomon ezt a Corvin közi karszalagot…

Leleplezem magam a leskelődő – ránk váró – zsandárok előtt?

Ha ennyi mersz sincs az emberben, megette a fene.

A körútön motoros csapat dübörög végig motoros zsandárkísérettel. ’V’-t mutatsz nekik.

Győzelem.

Még egy…

…Oroszt lőni? Zsarnokot pusztítani? Corvin! Magyar fiúk. Magyar s orosz egybefolyó vére.

Pongrátz Gergely csapata, Bajúszé.

 

Az Oktogonnál, az Oktogontól a Vörösmarty utcáig ünnepi – Demszky-i--Gyurcsány-i – élőkép Ötvenhatról. Ötvenhatot idézve, időzésre buzdítva e helyt (a Nyilasházból lett Vörösház előtt, igen, az Andrássy 60-nál). Megteszi. (Megtenné.)

Valamelyest.

Csak, kicsit, művi.

Mintha-Ötvenhat.

Majdnem-Ötvenhat.

Szinte-Ötvenhat.

Már-már.

 

Az Írószövetségben szolíd emlékezés azokra az elődökre, akik mindent megtettek a nép fölvilágosításáért. Azokra, akik népük – persze, népünk – élére álltak. A lázadók legelejére. Zászlót emelni. Zászlót kiemelni a sutból, fölemelni a porból. Zászlónak merni állni. Illyés Gyula – aki politizálni mert, zsarnokságot ostorozni -, Veres Péter – aki kiállt a nép elé a Bem szobornál -, Gérecz Attila – golyót fogni, golyót okádni, golyót nyelni: valóban MINDENT A HAZÁÉRT -, annyi tiszta magyar író! A piszkot örökre magukon felejtő akárkik mellett.

Vajh, ma ki, hogy? Minek?

NE POLITIZÁLJ – okít a volt komcsi cenzor, a volt komcsi cenzort kiszolgáló szalonpolgár, szalonparaszt, szalonmunkás (író, szerkesztő, műítész, tanár, miegyéb). Ne.

Ne, nehogy már.

Corvin közi lyukas karszalaggal e szalonban emlékezők közt: persze hogy szemet szúrsz. Már-már furcsán érzed magad.

„Nemzetőrnek álltál?”

Minek, ha nem annak.

„Ha ezzel a karszalaggal mész, elsőnek téged fognak meggumibotozni a rendőrök!”

Míg mi itt ülésezünk, a pesti utcán ki tudja.

„Mit láttál a Corvin közben? Most mondta a rádió: tízezer tüntető tart a Corvin köznek!”

Ajaj.

Épp a legjobb helyre.

„A körúton vagy harminc fáradt tüntetőre úgy rontottak a rendőrök, mintha veszélyeztetnék a Népköztársaságot!”

Puff neki.

Irodalom.

 

Astoria, délután. Igyekszel, hogy még elérd: délután négy.

A Blahától hömpölyög a nép. Ugyanoda.

Az Asztóriánál beállsz az útkereszteződés legközepébe, a villamossínekre.

Jobbra tőled BALATONFÜRED, körben az egész ország. Fejed tetejére lóg a hajdúsági magyar ember jókora táblája, amelyen A MILLIÁRDOSSÁ LETT TOLVAJOKBÓL LETT POLITIKUSOK ellen ágál. Hangfalak, vetítővásznak, embertömeg. Mind társadalmilag, mind az életkort, mind a nemet illetően vegyes a nagygyűlésen résztvevők összetétele.

Szélsőjobboldali szélsőségesek… Újnácik… Radikális jobboldaliak… Demokráciaellenes elemek…

Nemzetiszín lobogók, Árpád-sávosak. Vörös-fehér csíkos Árpád-sávosak: a nyilaskereszttől megtisztítva! Ahogy háromszínű lobogónk a sztalini-rákosii kolhozállam-címertől!

Ha az egyik megtisztult a piszokfolt eltávolításával, a másik miért nem, elvtársak?

Polgártársak.

Ha egyáltalán. 

Szónokok. Költemények. Persze, a MONDAT. Az az Egy mondat…, amely úgy ül e mái gyönyörű világra.

Jobb felől, a Deák tér irányából meglepő üzenet: a Bajcsy-Zsilinszkyn vízágyúval, füstgránáttal lövik a tüntetőket!

Szól a szónok, szól a zene, ének; amarról kusza hírek. Nyomtatott cédula jár körbe: LŐNEK! S néhány férfi azzal van elfoglalva, hogyan csábíthatja el a tömeget a rendőrtámadás irányába. UTÁNA TI IS GYERTEK!

Az emberek lesnek.

Ünnepelnek! ÜNNEP! Ünnep ez a nap. Nekünk. A gyönyörű nap. Hogy süt. Reánk. Szabadok vagyunk.

Szabad-e, s ha igen, mennyire.

Hallgatod, aztán mégsem. Annyira nem. Amennyire kellene? Lehetne?

         Hogy lehetne.

         Utolsó vonatod hat után pár perccel indul a Déliből. Ötkor indulnod kell, ha át akarsz vergődni a tömegen. A ki tudja, min. Hisz épp arra, a Deákra kell tartanod a mélyvasúti megállóhoz.

 

         A Deák téren meglepődsz. Már valamivel előbb, a kiskörúton baktatva kaphatod föl a fejed: mintha füst kavarogna a Bajcsy-Zsilinszky felől a térre.

         Füst. Tehát mégis lőnek?

         A kiskörúton – a Filmmúzeumon túl valamivel a Károly körúton – gránáthüvelyt két kezében tartó izgatott férfi igyekszik fölvilágosítani az ünneplőket, mi történik innen pár száz méterre. Vajon eljut-e a szónoki emelvényig, szót kap-e? Megtudja-e a tömeg, mi vár rá, ha időben nem tágul?

         Ünnep. Ünneplők. Ünnepi politikai nagygyűlés közönsége. A szónoklatokkal már elégedetlenek: látszik némelyeken, mások meg is fogalmazzák.

         A ’radikális’ – aki torkig van a tolvaj kommunista nagypolgárságot szolgáló állammal – legyint: Egy hónapja beszélnek!... ELÉG VOLT! – és siet tovább a Deák tér felé. Ahol tán.     

         Lassan haladsz, jó, hogy időben indultál. Még meg sem kezdődött az Orbán-beszéd. Még valaki énekel, amikor már látod, ennek a fele sem tréfa.

         Az Erzsébet tér végében, már túl, innen a Bajcsy-torkolaton (ha jól látod): fölpáncélozott-pajzsozott-bukósisakozott rendőrök sorfalában vízágyú, füstbombavető ágyú (könnygáz-gránátvető), meg ki tudja, mi az Isten haragja. Farkasszemet néznek a haragos – dühöngő, kiabáló, hadonászó - tüntetőkkel.

         Ropogni kezd bal felől: az Erzsébet tér társasgépkocsi-indóház felőli oldalán sorra robbannak a füstbombák. A haragos tüntetők az út közepén, amoda csak érdeklődők, épp arra tartók, hazafelé igyekvők, ünneplésükben megzavartak. Nem a tüntetőket, a népet lövik! Hogy megijesszenek, elijesszenek bennünket. A nép – való igaz, célt ér a támadás - szétszalad. Szétugranak előbb az Erzsébet tér, majd a Deák tér megtámadott (meggránátozott) részén tanyázók. Hogy a haragos tüntetők kórusa az út közepén fölzendüljön: GYURCSÁNY, TAKARODJ! Kotrás, pápai futóbolond.

         A könnygáz már akkor marni kezdi a szemed, amikor a Madách térnél vagy. Minél közelébb érsz, annál elviselhetetlenebb. Ezek tényleg lőnek.

         ÁVÉHÁ! ÁVÉHÁ!  - zúg a tüntető had, most már vele tart a tömeg. Az addig békés nép is.

         ÁVÉHÁ.

         ’Gyurcsány Apró Ávósai’ lőnek.

         Mintha a népet lőnék! Nem a vaduló tüntetőket, nem, a népet. Bárkire rádufláznak, aki a téren van.

         Szól a hangszóró, mond valamit, de az sem érti, akinek a nyakába pillanat múlva hullik az áldás. Átok.

         ÁVÓ.

         Mintha szándékosan a népet lőnék.

         És nyomják a Zsilinszky felől a Kálvin térnek. (Közben, mintha, ott lenne a többszázezer fideszessel az Asztória.)

         Ünneplő: ünnepelne. Békés tüntető: szólna, ha szabadna. Haragos tüntető: zendülésre kész.

         Ezeknek – úgy fest! – egyre megy.

         HAZAÁRULÓK! HAZAÁRULÓK!

         Az a szarzsák nem tudja lenyelni, hogy az egész ország – az ország jobbik fele, lassan kétharmada - ellene van. Bárhova megy, bármerre néz, ellene tüntetnek! ELKÚRTAD!

         Ad ő nekünk. Ő, meg rendőrsége.

         Hopp! – húzod össze magad, kezdesz el futni magad is! Előbb csak a Deák tér közepén pukkannak a bűzbombák – paprikagránát, marja a szemed kegyetlen! -, aztán, hogy fölkötöd a nyúlcipőt, meg egyébként is, fél hat, lassan indulnod kell, vár a vonat, a Mélyvasút mozgólépcsőjét befogadó indóház kapuja felé veszed az irányt. Mi tagadás, futásra veszed a figurát, amikor ott, ahol a futás megkezdése előtt másfél pillanattal előbb álltál, immár három méterrel mögötted, robban a gránát.

         Okádja a mérget, tüzel, mígnem pesti bakancsos vagány csap rá: talpával eltiporja, elhallgattatja, megöli!

         Taps. Pest tapsol.  

         Szűzanyám, ezek komolyan gondolják! Ránk lőnek.

         Azokra, akiknek eddig eszük ágában sem volt tüntetni e piszkos banda ellen.

         Pesti srác volt, vidéki fiú?

         Hogyne, a söpredék.

         Mely söpredékre - tájékoztat babád a zsebcserregőn – színes vizet szórnak, hogy megjelöljenek. A vízágyú valóban zöld, kék sugarat lövell felénk. Színező-víz a nyakunkba. Amoda meg már gumilövedék vakít, roncsol, tarol.

         MUNKÁS HATALOM! MUNKÁS HATALOM.

         Le, le a mélybe, futás a Délibe!

         HAZAÁRULÓK!        

         Az volt, az is maradt.

 

         A Deák-téren ávósok lövik a népet! – tájékoztatják a mozgólépcsőn lefelé haladók a fölfelé igyekvő elképedőket. (Az, errefelé, a legkevésbé elképesztő, hogy 2006. október 23-án a mozgólépcső faláról Moldova ’könyvének’ piszkos Kádár-képe mered rád; mert hogy ezeknek semmi sem drága.)

         Ha eltalál, hát eltalál, mért voltál ott?

         Mért laksz itt. Menj tovább!

         Levédia után a Kárpátok közül ki tudja merre, merre visz a végzet.

         ’Gyurcsány Ávós Aprói’.

         Marja a szemed. Ne dörzsöld.

         Ha húszéves lennél.

         Nem, hatvankét és fél. Meg hát: megy a vonat.

         Ötven esztendeje! Bírta a lábad (tizenkét és fél évesen).

         Amúgy.

         ÖTVEN ÉV.

         Ötvenedik forduló.

         Lőnek? Nem akarja az ember elhinni. Még mindig a szemed dörgölöd. Persze, a paprika.

         Valami marja. Csak nem a ’demokrácia’?

         Azt mondják, ők a demokraták. Jó kis néppártiak! Belelőnek a népbe, ha az nem úgy gondolja, ahogy szeretnék. Másképp meri látni. Mi több, ki is mondja. Jaj, kiáll vele a gátra.

         Persze, amikor maoistaként ugattak Pest mai urai, más volt! Más; ugyanaz, mert akkor is a vörös lobogó alatt a piros-fehér-zöld ellen.

         DE MOCSOK EGY DEMOKRÁCIA!

         Sorfal, gépkocsik, zsandárok. Még nem mozdulnak, csak lőnek. Szemben velük zászlósan pesti, meg vidéki magyarok. ’Zászlóba öltözötten’: kézben, karon, mellen, egész testen a piros-fehér-zöld.

         Mért zavarja őket?

         Pest! Szabad lesz-e valaha? Szabadok leszünk-e egyszer?

         PEST.

         Pesten megint ránk lőttek.

         ÁVÉHÁ!

         Valamikor bírtam torokkal.

         Nem állunk meg félúton, / Gyurcsány banda pucoljon!

         ’Szélsőjobboldaliak’… Akár 50 esztendeje épp e szent napon Gerő.

         Helikopter köröz fölöttünk (az Astória előtti nagygyűlés óta). Ránk vadászik.

         PIROS-KÉK SÖPREDÉK. LE A VÖRÖS BANDÁVAL.

         Gyurcsány… Még hogy Gyurcsány.

         Tudják ezek, kik szoktak október 23-án tömeget oszlatni, népre lőni? Demokraták biztos nem.

 

         A továbbiakat odahaza a képernyő előtt figyelheted. Ahol az előbb elhaladtál, a Kiskörút, Deák tér találkozásánál lévő evangélikus templom mögötti ligetből (a liberósátor mellől) az ötvenhatos látványosságnak szánt szabad téri fegyverarzenál megmozdult. Életre kelt! Nem élőképpé állt, megelevenedett. Ágyút húztak ki a térre, páncélkocsit állítottak szembe a zsandárhaddal, ötvenhatos öreg harcos beindította a ruszki tankot, s csak az akadályozta meg abban, hogy halálra rémítse, visszazavarja kaszárnyájába a karhatalmat, hogy elfogyott az üzemanyag. A Kiskörútra húzgálták a liberósátor mellé állított BUDAPEST A SZABADSÁG FŐVÁROSA kőjelszóból az egyik szót. A SZABADSÁG mögé álltak az országos hazugok ellen lázadók.

         Ami hogy zavarta volt a papnyúzó, asszonytaposó, gyermekrugdaló, kurvaanyádozó, szemkitoló, képviselő-agyonverő, bárkit kapásból agyba-főbe csépelő, aggastyánt gumibotozó, hajléktalant szembe könnygáz-fúvó karhatalmat. Budán zászlajával hazafelé tartó emberre rendszám nélküli kocsiból kiugró rendőrruhás, álarcos banditák támadnak. Kitépik kezéből – kezünkből – a magyar lobogót és a földre tapossák. Le is köpik? Lovas-zsandárok rohama ugyanott, ahol az előbb még magad haladtál (engedélyezett gyűlésről a valameddig még engedélyezett földalatti felé.)

         Kardlapoztak is? Vagy csak: kard, ki, kard?

         Vendégmarasztaló könnygáz-permet közvetlen közelről a Budapest-nézőben lévő francia arcába.

         - És az Európai Unió?

         - Nincs itt semmiféle EU.

         Szépen nézünk ki, 2006. Mindszent hava 23.

         Utcakőből, építkezési anyagból, kukából, vaskerítésből barikádok Pest utcáin. A rád lőtt gránátot visszadobod – mi más: terrorizmus? Amikor a zsandár dobja vissza a felé hajított kődarabot, semmi gond, maga a törvényes rend.

         Hogy is volt 1956-ban? „Voltak, akik lövettek, voltak, akik lőttek és voltak, akiket lőttek”.

         Elegünk van belőletek.

         Gyurcsány: retteg? Remeg? Rí? Vagy csak: pityereg?

         Mint általjában ilyen esetben a zsarnokok szoktak volt.

         Hogy őt így megszégyenítsék! Ország, világ előtt. Legalább e napon nem játszhatta a maga kisded játékát.

         Avagy: ki tudja?

         …Toporzékol? Nem. Lövet. S az álbárdok kara őt dicsőíti. Meg, változatlanul, Kádárt, Ötvenhat hóhérját.

         Magyar karhatalom… Lesz valaha ilyen?

         Hol vagyunk? ’Romániában’? ’Szlovákiában’? Szerbiában’? ’Ukrajnában’? Ahol a magyar zászló ilyen gyűlöletet kelthet a hatalomban.

         A magyar zászló: fegyver? Aki viszi, lengeti: fegyverkezik, fölfegyverkezve támad?

         Hát mégis fegyver a mi három színünk?

         Jó, hogy tudjuk.

         Atombombával ér föl?

         Azzal nem, de.

         …Meglátja a fogdmeg a piros, fehér, zöld kokárdát, ütni kezd. Mögláti a fogmög a piros-fehér-zöld karszalagot, nyomban csépelni fog. Mëgláttya a fogmeg a piros, fehér, zöld lobogót, menten ütni-verni indul szabad bal, avagy jobb keze (netán mindkettő). 

         A magadéban, a magad honában, odahaza.

         … Pofán vág. Visszakézből. Mért zavarod az őáltala elképzelt rendet.

         Sortűz nemzeti ünnepen! Európában hol tesznek ilyet? Akad-é olyan álladalom a művelt világban, ahol – engedély nélkül utcán tüntető tömeg oszlatására hivatkozva - nemzeti ünnepen az ünneplőkbe, vagy a csöndes tüntetőkbe, avagy a haragos tüntetőkbe lövet a zsandárfőkapitány?

         Főkapitány… Belügyér, miniszterelnök!

         Hogyne lenne: Oroszország, Kína… meg kedves Bokros elvtársatok Burundiországa.

         Hol tanulták ezek a saját népre lődözést? Ezt a gyűlöletet… saját nemzetük iránt? Rosztovban? A Lomonoszovon, a KGB-iskolán? Washingtonban, New Yorkban, Brüsszelben, Strasbourgban? A Gestapónál, SS-ben?… Burundiban?

         Gyurcsányiában, hogyne.

         „Ide lőjetek!” – s már az is vadul, ki előbb csak csöndes szemlélő volt.

         Kokárdával fölfegyverkezve elkövetett rendszerellenes összeesküvés! – punktum.

         MÉRT, MI TÖRTÉNT? – bámul rád a képernyőn a főhekus. Mert hogy minden jogszerű volt. A fekvő, már lefogott tüntető tovább rugdosása, ólombot (vipera) használata, fejbelövés, hülyére verés; minden. Hogy civil ruhás alakok mozognak a tüntetők és a rendőrök között: provokátorként?

         Mi, mi. Mi is.

         Szabad, magyar. Magyar.

         GYURCSÁNY APRÓ GÖNCZEI.

Gumilövedék: szembe, arcba, nyakra, hasra, halántékra. Szívtájon.

2006. október 23., Pest.

Hogyne féltenék az EU-ból várható százmilliárdokat, melyből – fejenként, főelvtársanként (fő ’baloldali polgár’-onként) - legalább pár százmillió csak-csak zsebre tehető.

Persze, hogy persze.

…Az újjáépülő rendőrállam csetlő-botló (gázos) léptei.

HOGY NE LEGYÜNK ÚJRA GYARMAT.

 

Kedden… Annyi hamisság, amennyi álsággal régen találkoztál.

Rezzenés nélküli arccal vágnak a képedbe szemenszedett hazugságokat.

Azért a pénzért… (sem lennél rá képes).

Nem véletlen van tele újságüzlet, könyvesbolt-kirakat, házfal, hirdetőoszlop… Kádártokkal?

- Jó reggelt, ētársak!

         Jó reggelt adj, Isten…

 

Kiegészítő információk