Sz. Tóth Gyula
Kedves Árpád,
rövidebb bükfürdői távollét után vettem kézbe a lapot.
Búvópatak, 2019. október:
aktuális, ünnepi fájdalommal, emlékezések, térségi élet, kis népek sorsa – memento mindannyiunk számára.
Az egész szám egy nagy kompozíció, megint. Így egyben – szól. De mégis említek pár darabot, külön. „Az idő metaforája”, az érzékletes recenzió (Alföldy Jenő) és a vers: Misztikus rózsa (Antal Barnabás). És a megrázó dráma: „Ősz, október” (Radnai István).
A képeket sem hagyhatom. Azt hittem, ismerem Ország László fotóit, láttam belőlük többet, gyűjtésben, egyedi darabokat a lapszámokban… A fotókat ismerem, de az általuk feltárt világot csak lassan közelítem. ahogy a művész adagolja. Mindig meglep valami újjal, ez most az elektrográfia.
Egy nemrég megjelent írásom címe, szerényen, ez volt: A filozófia. (Partium, 2019/3. 116-117.) Tehettem, karcolat volt. Így fejezem be:
„Marad néhány nagy kérdés: elég számításba venni Kant négy alapkérdését. 1. Mi az ember? (antropológia) 2. Mit tudhatok? (episztemológia) 3. Mit kell tennem? (morál) 4. Mit remélhetek? Que m’est-il permis d’espérer? Ahogy franciára fordították: Mi adatott meg…? (hit) És van még egy: Mi a, ki a filozófus?”
Íme, a filozófus: Ország László. A képi kompozíció kifejező ereje átfogó filozófiát közvetít (lásd Kant), többet ér minden szónál, még ha több oldalon is igyekeznek csavargatni…
Köszönettel, barátsággal,
Gyula
