Sarusi Mihály: Hun fohász


 

Sarusi Mihály versei

Búvópatak Alapítvány, Kaposvár, 2011

Ára: 907,– Ft

 

Aki valamennyire ismer, tudhatja (ha nem, hát e kis kötetet olvasva nyomban rájöhet), hogy az istenhitet illetően a népi vallásosság nevelt, hatott rám elsősorban, ragadott magával, tartott meg, emel s taszít oda, ahová való vagyok, ahol a helyem, ahol jól érzem magam. Az a népi vallásosság, melynek költészetéről Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék, lőtőt lépék címmel közreadott gyűjtése, a hátborzongatóan gyönyörű és nagyon-nagyon régies – a kereszténység előtti világból is üzenő - népi imádságok tára adott hírt. Az a műveltség, amely nem ezeréves: jóval korábbi időkbe és másféle világba vezet vissza. Oda, ahol Istennek kezdtük nevezni azt a Valakit, aki valóban mindenek fölött áll. Az isten szót pedig, tudhatjuk, nem Jeruzsálemból, nem Rómából, nem Bizáncból, hanem valahonnan keletről, jóval messzebbről hoztuk magunkkal. Hogy egy adott időben – hol kényszerre, hol kedvünkre – a keresztények istenével azonosítsuk. (Hogy a Közép-Ázsiában, avagy épp a Kaukázus táján maradt testvéreink nyilván jobbára a mohamedánok istenével azonosítsák Istenünket hasonló okokból.) Így talán érthető, miért merítettem imaszerkesztés közben a ráolvasás, bájolás, varázslás és elátkozás népköltési értékű - néha elég vaskos – megoldásaiból is. Természetesen a keresztény katolikusként tanultakhoz, tanultakba igazítva mindezt.

Volt rá példa korábban is, hogy olyan sorok szakadtak ki belőlem, amelyek akár imádságnak is mondhatók – ilyen kis gyűjteményünkben négy írás -, egy alkalommal pedig (1977-ben, Balatonfüreden a Deák Ferenc sétányon lévő vendéglőben) az épp akkoriban megjelent Hegyet hágék… hatására Jédus az Ihajfák hegyén címmel írtam a harmadfélszáz imádság-költeményből egy újabbat. Összerakosgatva, egybeillesztve azokat a sorokat, félsorokat, szavakat, amelyek elbűvöltek, elbájoltak, megsirattattak, magukkal ragadtak, belém ivódtak! Jegyzet nélkül, ’fejből’ idéztem sort sor alá a 251 régies népi imádságból (azt, ami bennem maradt), hogy megszülessék a 252. ima, amely immár az enyém. Ez a Csavargó ének című kötetben jelent meg.

Műítész – joggal – azt mondta, hogy ezt más is megtette, mert sokan kerültünk eme újjávarázsolt népköltészeti műfaj hatása alá. Várnom kellett a következű alkalomra; ez 2003-ban következett el. Ekkor hirdetett pályázatot költőinknek imaírásra egy azóta megszűnt kis könyves vállalkozás, a Magyarországért, Édes Hazánkért Kiadó. A könyvkiadó tulajdonosa, Sárvári Varga Márta Körmendi Lajos biztatására – nyugodjanak békében! - kért föl a részvételre. Az akkor született három pályaművemmel (Hun fohász, …Csonka-Boldogasszony…, …/Új-zarándért/) elnyertem a munkákat kötetben közreadó kiadó költői díját. A Hun fohász azóta járja a maga útját – mást ne mondjunk Csernák Árpád 2006 őszének kaposvári tüntetésein estéről estére belemennydörögte-belekönyörögte-belesóhajtotta  a Somogyország fölötti tiszta magyar égbe, s másfelé, másoktól is föl-fölhangzik.

Ima, imádság; könyörgés, fohász; ráolvasás, átok, ördögűzés; a baj elhárítása, varázslás-elvarázslás? Lelkedből fölszakadó sóhaj? Kiszalad a szádon méreg? Ima+szitok-imádság (-folytatás) – mint öregapádé Csanádvármegyében, amikor a kútnál (etetés után) derékig mosakodva mondja (kora-délelőttbe csúszó) reggeli könyörgését, hogy rút szavak csússzanak közbe a nadrágját rángató kutya avagy kölykök miatt, s már folytassa is, mintha mi sem történt volna, ébredést, új napot, e napi szűztiszta levegőt, vizet, földet, minket, dolgunkat szentelő imáját?

Ima, imádság…

Azé, aki Istenhez tud fordulni. Azé, aki még tudja a Miatyánkot, meg társait, ne adj Isten emlékszik öreganyja varázsmondókájára (-mondókáira) is.

Aki nem tud imádkozni, hogy fogna imába?

Hál’ Istennek odahaza, meg az iskolai hittanórán és a templomban úgy megtanítottak imádkozni, hogy sikertelen lett az istentagadók imakioltó igyekezete. Megtanult valamit az ember; elhalkult, majd elhallgatott bennünk az ima (egy-két évtizedig azt hittük, elboldogulunk nélküle – Nélküle - is); újfönt hozzá fordultunk, mert hiányzott. Éppen ideje volt.

Sarusi Mihály

 



 

Kiegészítő információk