Gerencsér Zsolt: A három költő országa
Hervadóniában ismert történelmi példák alapján, kulturális forradalmat hajtottak végre. A szinte önként, belső készttetésből fakadó szemléletváltásnak köszönhetően még aznap emelkedni kezdtek a mutatók. (A nagymutató például az ötösről rögtön a hetesre ugrott…)
A képző- és a zeneművészet képviselőit átképezték: ki villanyszerelő lett, ki olajfinomító, ki pedig hóhérsegéd. (A hóhérkodás ma ismét divatos szakma. Mióta akadozik az áramellátás, felértékelődött a szakavatott kézműipar...)
Az előadóművészek kiváló kereskedőkké váltak. El- és feladtak mindent, amit (és akit) csak lehetett.
Az alkotóművészek többsége alkotótáborokba vonult. Az írók működését egy csapásra minőségi szintre emelték azzal, hogy a négy szónál bővebb mondatokat népgazdaságilag haszontalanokká minősítették. Később az ékezetek, végül bizonyos magán- és mássalhangzók használata is megszűnt. (Régi jól bevált módszerként a papírhiánnyal, vagy a nyomdafesték szemérmességével elő sem kellett hozakodni.)
A költőket is utolérte a forradalmi lendület dominódőlésű kényszere. Volt köztük, aki azonnal mentegetőzött. Volt, aki most is mással takarózott. Néhányan (menetközben) dugába dőltek, az önpusztítók a szomszédos Nihiliába menekültek.
Végül három költő maradt a pályán. („Hazánkban az irodalom páratlan értékeket képvisel!”) Egy jobb kezes, egy balkezes és egy harmadik. Neki meghagyták mindkét kezét.
