Szellemi önarckép
Elhangzott 2003. május 28-án, a Somogy Megyei és Városi Könyvtárban rendezett Búvópatak-esten.
Nagy tisztelettel, és szeretettel köszöntök mindenkit!
Mielőtt a fiatal Búvópatak lap szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy úgy is, mint a lap életben tartására létrehozott közhasznú alapítvány egyik alapítója, de úgy is, mint a kulturális és társadalmi kiadvány egyik munkatársa, köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptunk. Köszönjük a biztatást, az elismerő szavakat, de köszönjük, és továbbra is elvárjuk a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is.
„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.
E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Búvópatak munkatársai tiltakozni kívánnak a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.
A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a havonta megjelenő folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.
Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.
Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Búvópatak azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró kaposvári és Kaposvár közigazgatási határain túl élő polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.
Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajosnak a Búvópatak márciusi számában közzétett Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:
„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”
A Búvópatak arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és poltitológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.
A lapot a 25 éve családjával Kaposváron otthonra lelt Csernák Árpád író, szerkesztő, színművész, a Magyar Írószövetség lapjának, a Magyar Naplónak regionális szerkesztője alapította, mutatványszáma 2002. augusztus 16-án jelent meg. A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára az indulás óta az alapító főszerkesztő mellé számos alkotó sorakozott, felvállalva azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmazott. Arculattervező és tipográfus Csernák Bálint. Apa és fia egy 10 fős szerkesztőség munkáját végzi egyik hónapról a másikra.
Mára – ahogyan egyik alföldi olvasónk némi túlzással megfogalmazta – : „… a Búvópatak kulturális és társadalmi folyóirat életre keltésével Kaposvár a dunántúli régió szellemi műhelyévé vált.”
A folyóirat előállításának dologi költségeit – nagyon szerény eredménnyel - a lap kiadására létrehozott Búvópatak Alapítvány próbálja előteremteni. Illik ránk a mondás, hogy szemérmes koldusnak üres a tarisznyája… A most megjelent számot nagy örömünkre Kaposvár Megyei Jogú Város és Somogy Megye Önkormányzata közös alapjából 50.000,- Ft-tal támogatta. Lapunk a kétségbeejtő anyagi gondok, a kicsinyes gáncsoskodások, méltatlan emberi támadások ellenére él, és hónapról-hónapra viszi az üzenetet Kaposvárról.
A Búvópatak nem a kispolgárhoz, nem a fogyasztóhoz, nem az arctalan, jellegtelen, befolyásolható tömeghez szól, hanem A POLGÁR számára készül, aki a létezés értelmét a magasabb rendű értékek mentén tudja elképzelni, akinek véleménye van a világ dolgairól, és egyszerű, hétköznapi tetteivel a közösséget kívánja gyarapítani.
A Búvópatak nem várja el olvasóitól, hogy véleményük mindenben egyezzen a lap készítőinek meggyőződésével, pusztán arra törekszik, hogy írásaival továbbgondolkodásra késztessen, éltessen, hitet és önbizalmat adjon. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.
De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...” A Búvópatak Alapítvány nevében ezért megköszönöm, hogy eljöttek, köszönöm megtisztelő figyelmüket, és kérem, hogy hallgatóként, és a későbbiek során hozzászólóként gazdagítsák a mai estét.
Hiszem, hogy a lap munkatársainak áldozatvállalása nem hiábavaló, és a Búvópataknak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén - Kaposvár nemzeti lapjaként -, ahogyan a mostani számban közölt olvasói levél kedvesen minősíti.
Tisztelt Vendégeink! Kedves Olvasóink! A Búvópatak továbbra is járja a maga göröngyös útját. Mert ahogyan a lapunk egyik budapesti olvasója tavaly október 23-án elmondott ünnepi beszédében megfogalmazta: „[…] A történelem már többször elmagyarázta nekünk, hogy ha mi, polgári-nemzeti érzelmű emberek akarjuk hazává alakítani Magyarországot, akkor csak magunkra számíthatunk. Nekünk többet kell dolgoznunk, többet kell imádkoznunk, többet kell viselnünk, és a keveset is jobban meg kell becsülnünk, mint a más utakon járóknak. (Orbán Viktor)”
Adjon nekünk Isten ehhez mindig elegendő erőt!
Farkas Judit
